HU RO EN
A Csíksomlyói Búcsú a lelki megtisztulás Ünnepe!

A Csíksomlyói Búcsú a lelki megtisztulás Ünnepe!

Legyen számunkra és valamennyiünk részére a lelki megújulás bõven áradó forrása a Boldogságos Szűz csíksomlyói trónja elõtti tisztelgésünk! Brandisz Éva élménybeszámolója!

Kilenc órakor indultunk el a szállásunkról Csíksomlyóra. Andi, Tomi, Zsani, Edit és Éva. Ahogyan közeledtünk, kilométereken keresztül már csak lépésben haladtunk, hömpölygött a tömeg a zarándokhely felé. „Véletlenül” Andi dobott egy balost egy rendõr mellett, ezért sikerült a tavalyi évekkel ellentétben most egy szuper parkolóhelyet találnunk a szántóföldeken. (zabföld volt…) Az utolsó helyeket foglaltuk el a „parkolóban”, ahol még nem süllyedtünk be a sárba. Rengetegen voltunk, gyülekeztek a zarándokok, gyalog, kocsival, buszokkal. Jó volt csatlakozni a zsibongó tömeghez, ki milyen céllal érkezett nem számít, valahol egy biztos: Isten áldása kísért minket. Mindenkinek arcára volt írva a várakozás, a tisztelet e szent nap iránt.
A Somlyó hegynyereg gyönyörű, aki látta már életében egyszer, az ide biztosan visszavágyik.
Nagy volt a meleg, mentünk felfelé, több irányból jöttek az emberek, egyre csak folyt az áradat. A közös cél mindenkit áthatott. Nem voltak sötét bõrűek vagy fehérek, nem voltak gazdagok vagy szegények, mindenki egyenlõ volt a Nap alatt, magyar. Tomi egyfolytában csodálkozott, nagy élmény volt készülõben számára is. Megkerestük a Más tájak táblát, tavaly is ott álltunk páran. Letáboroztunk a gyékényre, ami késõbb kiderült nemcsak alulról, de felülrõl is védelmül tudott szolgálni.

A hegynyeregben fehér zászlókkal kijelölt helyek voltak, ahol gyóntató papok várták azokat a zarándok lelkeket, akik bűneiket, terheiket szerették volna letenni. Jól esik néha talán leltárt készíteni mi az, ami terhel bennünket, mert sokszor ezektõl a súlyoktól nem tudunk továbblépni egy-egy élethelyzetben. Ha nem is követi az ember a katolikus vallást, vagy bármelyik másik vallást bigottan – mivel a lélek épülésére szolgáló szertartások hiányoznak jelen életünkbõl – jól eshet úgy tenni mindent, ahogyan az megírva vagyon . „Teljes szívembõl bánom minden bűnömet, mert azokkal a Jóistent megbántottam, erõsen fogadom, hogy Isten segítségével a jóra törekszem és a bűnt kerülöm”.
Csodaszép szikrázó napsütés volt, nagyon meleg. A búcsús szónok Ft Borbély Gábor pápai prelátus, kanonok, nyugalmazott csíkszeredai fõesperes-plébános az anyák, a nõk szerepérõl, védelmérõl, magasztalásáról szólt. (A hanganyag letölthetõ mp3 fomátumban a: http://www.magnificat.ro/multimedia/Punkosd07 tárhelyrõl.)
Félmillió zarándok egymást kézenfogva mondta a Mi Atyánk-ot. Hogy ott legyenek velünk azok is, akik csak otthonaikban csatlakoztak hozzánk, nekik is szólt ez az összefogás.
A mise végén a himnuszoktól – a pápai, a magyar és a székely – zengtek a hegyek körülöttünk, fogtuk egymás kezét és énekeltünk, a székely himnuszig még talán egységesen bírtuk torokkal, onnantól már itt-ott elcsukló megrendült hangok maradtak, és a könnyezõ emberekhez nagyon apró esõcseppekben csatlakozott az Ég is. Természet és Ember találkozott. Kívülrõl talán mindez giccsesnek tűnhet, átélve viszont teljesen megnyilatkozott ez az Erõ. Soha talán szívhez bennünk ily közel nem volt még áhítat Isten-Természet-Ember iránt. „Édes Szűzanyánk könyörögve kérünk, mentsd meg e népet, vérzõ nemzetet…”
„…A szentmise véget ért menjetek békével…” Maradtunk.
Nagy élmény volt találkozni Márk József atyával az oltárnál a mise után, megköszönni egy kézfogással azt, hogy minden évben elküldi nekünk postán a pünkösdi búcsús „prospektet”. Jó volt mellette ülni az Oltár mögött. Fáradt, boldog ember 80 évével tekintett a világra. Beszélgettünk az elõkészületekrõl, arról hogy milyen kicsi stábot igényelt a búcsús zarándoklat megszervezése a régi idõkben, most már át kellett adja másoknak, mert egyedül csak a miserend megszerkesztését tudja vállalni. Végig mosolygott, nevetett, már tavaly is egy igazi bölcs szemével tekintett ránk, amibõl áradt a szeretet. Kérdezte, itt vannak-e a többiek is? Jöjjünk el jövõre is, menjünk fel egy kicsit beszélgetni hozzá, vár minket – ez az üzenete! Ha itt leszünk még Isten segítségével el is jövünk. Itt leszünk – mondta õ bizonyossággal a hangjában.
Ekkor elkezdett esni az esõ, mosta le a hõséget, fáradtságot, kétségeket…majd pici jéggolyócskákkal beüldözött minket az Ég a fák alá.
A gyékény, amin eddig ültünk, most felülre került. Énekeltük a süss fel napot, bohóckodtunk, majd lassacskán elmúlt a jégáldás. A tömeg lassan-lassan szétoszlott. Amint sétáltunk le a hegyrõl, az égbõl elszórtan gyönyörű jégdarabok hullottak: virágok, fák, kisebb, beazonosítható szimbólumok. Mi Szűz Máriát gyermekével vagy éppen szíveket láttunk a jégkristályokban.

Ismerõs-idegen arcok szólítottak meg minket. Szembetalálkoztunk Irmával egy székelyudvarhelyi ismerõssel, Andi vette észre, odamentünk. Õ is készült a virrasztásra, ez is megerõsített abban, hogy ott a helyünk, nem szabad kihagyni.
Lefelé a hegyrõl ott volt a Hűség forrása, és a Barátok Feredõje. Láttuk a keresztelõ medencét, melyben meg lehetett mártózni, majd a lábfürdõ, melyben a hagyományok szerint két egymást szeretõ ember megmossa egymás lábát tiszteletük, szeretetük jeléül.
Itt is találkoztunk egy jóbaráttal, aki szintén azt jelezte, majd este a virrasztáson találkozunk…
Mások tükrében, ha nyitottá váltunk, megláthattuk önmagunk – érdemes volt ott maradni, és segíteni azt, mi úgyis utunk lényege. Bármi is vár ránk, bárhogyan is lesz az éjjel, maradni és átélni mindazt, amit nyújthatnak a percek. Lángos, bolt, vásárlás, búcsúzkodás a többiektõl, akik „hazavágytak”.
Elköszöntünk – volt kis szomorúság azokért, akik nem voltak itt, vagy úgy döntöttek ez most nem az az út. Nem is amiatt, hogy együtt lenne nagyon szép, hanem a bizonyosság, hogy az élmény ennyi csodával tarkított nap után nem lesz átéltethetõ, elmesélhetõ, átadható számukra. Mint kiderült tényleg csak picivel kellett többet feláldozni érte, mint gondolatilag viselhetõ volt.
Csángó mise – Böjte Csaba szavai visszaadhatatlanok: „Már régen láttunk ennyi tiszta arcú, mosolygós, vidám lelkületű embert egy helyen – lett légyen az gyermek, fiatal, felnõtt vagy éppen idõs. Amíg észrevesszük a bennünk, körülöttünk lévõ jót, és nem vonakodunk megtenni, van feltámadás, van remény…” „…kezdjünk el jót tenni, és akkor megváltozik lelki állapotunk…” Felemelõ volt, bár csak hallottuk, mert a templom, mire odaértünk tele volt. A csángók magyarul nem gyakorolhatják vallásukat, csak itt, ezen a napon. Egy kerékpáros, Ferkó Zoltán 2007. ápr. 22-én több mint 3000km-es zarándoklatra indult a budapesti Szent István Bazilika elõl, hogy felkeresse a magyarországi, ausztriai, olaszországi és erdélyi egyházi központokat. A Vatikánban is járt, hogy segítséget szerezzen abban, hogy újra legyen magyar szó a templomaikban. Moldvában 250 ezer római katolikus van, és az általánosan elfogadott nézetek szerint õk mind székely származásúak, s a különbözõ székely kitelepítések és kivándorlások során kerültek Moldvába az 1250 és 1800 közötti idõszakban. Bár magyar papjaik és magyar iskoláik – az ötvenes években 6 éves idõszakot kivéve sohasem voltak, közülük még ma is körülbelül 60 ezren beszélik a magyar nyelv legarchaikusabb nyelvjárását. Hosszú volt a mise, pedig jócskán elkéstünk az elejérõl. A derekunk jelezte, hogy az ácsorgás lassan az idegeire megy…ekkor megláttunk egy gyönyörű csángó nénikét, vékony arccal és hosszú orral. Rendíthetetlenül állt nem messze tõlünk, türelme, alázata és megrendültsége a nap folyamán sokadjára csalt könnyeket a szemünkbe. A nénike is törölgette a szemét a beszéd alatt ruhazsebkendõjével. Egyszerűen gyönyörű volt, feledhetetlenül szép. Mondanunk sem kell, a derékfájásunk is eddig a percig tartott. Nénike araszolt egyre beljebb, mindig utat kapott befelé, a mise végére be is jutott a templomba. A himnusz itt is nagyon szép élmény volt, megkaptuk a székely himnusz teljes szövegét egy zarándok „társunktól”. (Mellékelve a végén)
Megkérdeztük vajon elmondaná-e nekünk, mert nem ismerjük a teljes szöveget, a történelem során egy-két évvel ezelõtt egy negyedik versszakkal bõvült. Felkészültünk a gyors diktálás utáni kézzel lejegyzésre, de véletlenül volt még nála egy példány a szövegbõl kinyomtatva. 
Mivel elhangzott, hogy nyolctól virrasztás a templomban és már fél nyolc volt, lassacskán el kellett indulnunk a kocsihoz, hogy felöltözzünk. Enyhe szagokat már azért lehetett magunkon érezni az egész napos tapasztalatok után. Persze a természet ereje, az aranyat érõ májusi esõ „kicsit” még áztatott a földeken, nevetve próbáltunk a kocsihoz jutni a sárban. A kocsinál kiderült, jobb lenne onnan gyorsan bemenni a városba és ott parkolni, nehogy hajnalban még rosszabb legyen a helyzet. Izgalmak vártak, vajon nem fogunk-e besüppedve ottragadni, vajon ez hanyadik stációnk azon a napon…? Igaz, hogy az autó tetejére is sár spriccelt, de megkaptuk a segítséget, hogy kijussunk.
A városban mindenütt lezárt utcák voltak, nehéz volt megközelíteni a helyet, ahová igyekeztünk vissza. Megkérdeztük a rendõröket, merre menjünk, mert mi ugyanis virrasztani szeretnénk – kérdezték, miért hol álltunk eddig? Mondtuk, hogy á nagyon messze. Beengedtek minket az utcába, ahová senki mást, csak az ott lakókat. Behajtottunk egy utcába, leparkoltunk. No és hogy keresztünk is maradjon jócskán, minden kabátot, hálózsákot, takarót magunkra aggattunk. Felsétáltunk a kegytemplomhoz, bementünk, épp egy gitárzene végére értünk oda. Leültünk a földre a többiek közé minden cuccal együtt, de itt már éreztük, hogy tovább kell menni, vissza a plébániatemplomhoz. Ott fantasztikus élmény várt minket – gitárkoncert, zengett a templom, a nappal megismert arcok visszaköszöntek mindenünnen.
A zenekar akik még többet emeltek a hangulatunkon a Gável testvérek voltak, megvettük a koncert dvd-jüket, aki szeretné szívesen kölcsön adjuk. Elõbbre költöztünk minden hozzánktartozó limlommal együtt. A telistele templomban egyedül mi ragaszkodtunk a „nehézségeinkhez”, akkor még nem tudtuk, hogy meredek hegymenetben, hajnalban és sötétben a meredek ösvényen, még nagyobb „szükségünk” lesz rájuk. 
Sokat nevettünk, mosolyogtunk és éreztünk, mélyen, alázattal, áhítattal. Néha egymásra néztünk, nem kellett szólni, minden szemben, így a mienkben is tükrözõdött valami oly mély csodálat, bizalom, szeretet. Minden rendben és a helyén volt azokban a percekben. Mindig volt valami érdekes esemény, mellyel együtt az elalvás egyszerűen már elképzelhetetlen is volt, bár voltak páran akik néha lebólintották a padokat.

A koncertezõ Gável testvérek után egy fiatal pap beszélgetett velünk arról, vajon ma mit jelent találkozni Jézussal – a Szeretettel – és hogy mitõl nehéz ma megtalálni a hivatásunkat? Álljon itt pár fontos pont a beszélgetésbõl:
1. Állhatatosan keresem hivatásomat
2. Leltárt készítek
Imádságban megkérem Istent, járja végig velem együtt eddigi életem eseményeit
Összeírom:
- minden pozitív képességemet
- mély tapasztalataimat
- találkozásaimat meghatározó emberekkel
- mindazt, amit igazán megéltem, átéltem
- végül ragadjam meg ezek értelmét, mondanivalóját
3. Példaképet, példaképeket keresek
4. Imaéletemet minõségileg javítom
5. Keresek egy lelkivezetõt, egy jó embert, aki kísérhet ezen utamon
6. Mindent megbeszélek Istennel, mindenben az Õ akaratát, üzenetét és ajándékát keresem.

Nagyon nem számítunk az Egyház törvényei szerint vallást vakon követõ embereknek, de óriási élmény volt számunkra, hogy így is lehet Isten közelébe kerülni, és hogy milyen közel. Talán az igazi HIT-et akkor, ott éreztük meg igazán. Elmondhatatlan érzések, melyek nagyon erõsen jelen voltak bennünk – összetartozás, együvé válás a többiekkel, a szeretet, a megbocsátás, remény, elfogadás, feltétel nélküli bizonyosság hogy mindez életünk lényege, útkeresésünk talán legfontosabb állomása.
Elõttünk két lánytestvér ült – rácsodálkoztunk arra micsoda tisztelet és szeretet áradt belõlük egymás felé.
Hajnal 3-ig kb. 10 keresztény együttes „Oltáriszentség imádata” zajlott. Gitárzene, zsoltárok, idézetek, saját gondolataikat zenésítették meg, mindig voltak, akik velük énekeltek a padokban is. Fõleg fiatalok voltak, sok helyes férfiú. Jól éreztük magunkat mellettük.. 
A sorokból jól láthattuk õket is. Tõlünk 2 óra tájban egy olasz félisten ült fekete fürtökkel, óriási barna õzszemekkel és ápolt, rövid szakállával. Õ gyakran bealudt a fáradtságtól, de igyekezett magát tartani és virrasztás után velünk indult fel a reggeli misére. Több magányosnak tűnõ (de csak tűnõ, mert ott senki nem volt az) hasonló belsõ és külsõ „szépséggel” megáldott férfinép emelte az est fényét . Az egyik magas szemüveges fiú még énekelt is velünk felfelé sétálva a Somlyó hegyre. Pont ilyenkor nem jut eszünkbe semmi más csak a Sárga rózsa. (jövõre jó pár dalt meg kell tanulnunk, ez a házi feladat)
A hegy lábánál vártak minket a csángó gyermekek és fiatalok, akik felvezették a zarándokokat együtt a 13 stáción keresztül a Jézus hágón a hegyre. Lentrõl felnézve elállt a lélegzetünk egy percre, hogy ezt ennyi csomaggal ilyen meredeken és teljes sötétségben képesek legyünk megmászni, de elindultunk. Felfelé menve az emelkedõtõl mi tényleg nagyon kapkodtuk a levegõt, a csángók viszont hangosan énekeltek és furulyaszó kísérte õket. Minden stációnál megálltunk és két gyermek zseblámpa fényénél felolvasta Jézus szenvedéseibõl melyik stáció mit jelképez és mesél el. Minden egyes állomásnál gyertyák égtek, de amúgy szinte vaksötét volt. Csúszkáltunk, kicsit izgalmas volt mi lenne, ha fentrõl valaki ránkborulna, mint a dominók…  Ha megcsúsztunk, máris alánk karoltak, felsegítettek, nem eshetett bajunk. A kicsi gyermekektõl kezdve az öreg, viseletbe öltözött nénikékig és bácsikákig, mindenki lelke eggyé vált és biztosak vagyunk benne, hogy Isten is ott volt velünk. A hegy lelke, azok lelke, akik valaha megtették ezt az utat és a mi lelkünk összeforrt, és ez az ERÕ vitt bennünket tovább felfelé.
Énekeltünk, mind a 13 stációnál együtt mondtuk a Mi Atyánk, és az Üdvözlégy Mária imát. A 14. stáció a hegytetõn szimbolizálta Jézus sírját. Jézus talán háromszor esett el a kereszttel, valahogyan közelítettünk ehhez a számhoz mi is azt a sok-sok felesleges meleg ruhát, hálózsákot, takarót cipelve. Biztosan nem volt véletlen, hogy nekünk azt a sok felesleges holmit cipelnünk kellett.
A hegytetõn van a Salvatore kápolna, ahol az oltár elõtt a hajnali napfelkelte elõtti misére gyülekeztünk. Csupa ismerõs arc – nagyon csodás élmény volt. Itt is kaptunk szöveget, hogy a latin dalokat együtt énekelve mindenki bekapcsolódhasson a misébe. A pap arról beszélt, hogy tegyük le felesleges terheinket, ne vigyük, ami nem a mienk. Tisztuljunk meg a mai szent napon a napfelkelte segítségével, várva a Szentlélek – a Bölcsesség eljövetelét. Mise után átmentünk a Keleti hegyrészre, majd lesétáltunk a Somlyó nyeregbe ahol a nagymise is volt délután. Nagyon szép és hatalmas volt a köd. Fentrõl még láttuk hogy a völgyre teljesen ráült, a hegy viszont kiemelkedett a ködbõl. Lent a völgyben majdnem elképzelhetetlen volt, hogy ezen a nagyon sűrű ködön a nap képes áthatolni. Alig bírtunk magunkkal, leírhatatlan volt az élmény, amint annyian egy irányba nézünk, és alázatosan várjuk, azt hogy betöltse a napsugár a völgyet és a szívünket. Hamarosan egy nagyon pici vékony körív jelezte, hogy nini, mintha ott kelne valami fényesség a hegy mögött. Gyönyörű volt, határozottan emelkedett és jött felfelé, majd betöltötte a keleti égboltot. Valaki elkezdte énekelni a magyar himnuszt, melyhez mindenki csatlakozott. Dallama bejárta az egész völgyet. Nemcsak a Nap fénye, hanem a mi tekintetünk is átizzította a ködös levegõt. Hatalmas energiák szabadultak fel, ezt mindenki érezte. A székely himnuszt mi kezdtük el és a tömeg rögtön énekelte velünk tovább. Egyszerű szavakkal, hogy mit éreztünk, ez leírhatatlan – énekeltünk, bohóckodtunk, mint a kölyökkutyák egymásra nézve, nem tudtunk betelni az élménnyel, a látvánnyal, azzal hogy ennyien megosztottuk egymással mindezt. Nem számított az, hogy majdhogynem mindenki idegen egymásnak. Nem voltunk idegenek, testvérek és valahol egyek vagyunk, magyarok. Elõttünk három férfi, hátunk mögött szintén…, egyszerre ennyi csodálkozó és alázatos férfiszem egy helyen…ilyen nincs, mondtuk egymásnak. Hol vannak ezek a pasik a hétköznapi életben?
Megkértük az elõttünk álló egyik fiút, hogy készítsen rólunk egy képet – a srác megkérdezte, hogy kettõjükre gondol?… kissé gyűrtek voltunk, de annál több csoda élt bennünk attól kezdve.
Itt véget is érhetne a történet, de azért még lesétáltunk a hegyrõl, majd álmosan megtaláltuk a hazautat, feltétel nélküli bizonyossággal hittük hogy jó felé megyünk, amikor kiderült, hogy áá dehogy. Egy nagyon rossz, gidres-gödrös hegyi útra jutottunk, másik irányból, mint kellett volna, nagy kerülõvel, de gyönyörű vidéken, erdei utakon jártunk. Csodaszép látvány volt, nem véletlen, mert csak mi láttuk ezt a mesebeli világot - egy igazi, működõ vízimalommal az út mentén.
Amikor végre begurultunk a szálláshely udvarába és az itthon maradottakat megpillantottuk és megöleltük, tudtuk, hogy mi a feladatunk: szeretetet és békességet adni mindannyiótoknak.
Hadd búcsúzzunk egy Csíksomlyón látott felirattal:

ISTEN ÁLDÁSA HOZOTT, ISTEN ÁLDÁSA KÍSÉRJEN BENNETEKET!

És amit még mi ketten – Éva és Edit - hozzáteszünk:
Jövõre veletek, ugyanitt!

Békéscsaba, 2007. május 31.

SZÉKELY HIMNUSZ

Ki tudja merre, merre visz a végzet
Göröngyös úton, sötét éjjelen.
Vezesd még egyszer gyõzelemre néped
Csaba királyfi csillagösvényen.
Maroknyi székely porlik, mint a szikla
Népek harcának zajló tengerén.
Fejünk az ár jaj százszor elborítja
Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk!

Ameddig élünk magyar ajkú népek
Megtörni lelkünk nem lehet soha!
Szülessünk bárhol, földünk bármely pontján
Legyen a sorsunk jó, vagy mostoha
/: Keserves múltunk évezredes balsors
Tatár török dúlt, labanc rabigált
Jussunk – e honban magyar székelyföldön
Szabad hazában, élni boldogan. :/

Õs szabadságát elveszti Segesvár,
Mádéfalvára fájón kell tekints.
Földed dús kincsét idegenek dúlják,
Fiadnak sokszor még kenyere sincs.
/: Édes Szűzanyánk könyörögve kérünk,
Mentsd meg e népet, vérzõ nemzetet
Jussunk – e honban magyar székelyföldön
Szabad hazában, élni boldogan. :/

Kigyúlt a mennybolt, zeng a Hadak útja,
Csaba királyfi gyűjti táborát.
Szűnik az átok, kiapadt a kútja
Szívünkön égi öröm lángol át.
/: Hiába zúgsz már gyűlöletnek árja,
Megáll a szikla nem porlik tovább!
Imán az Istent újra megtalálja,
Köszönts ma népem üdvöd hajnalát! :/

Külön köszönetemet szeretném kifejezni Brandisz Évának amiért élményeit, tapasztalatait megosztotta velünk!

Kapcsolódó honlap: http://www.csiksomlyo.ro

A Csíksomlyói Búcsú programja!

A Csíksomlyói Búcsú a lelki megtisztulás Ünnepe!
A Csíksomlyói Búcsú a lelki megtisztulás Ünnepe!
Kulcsszavak:   

csíksomlyói búcsú,  lelki megtisztulás ünnepe, csíksomlyó, somlyó, csíkszereda, búcsú, csodatevõ szobor, búcsújárás, mária, pünkösd szombatja, csíksomlyói pünkösdi búcsú