HU RO EN
Ivó Vadaspark!

Ivó Vadaspark!

Köszöntjük az Ivó Vadasparkban! Látogasson el vadasparkunkba, csodálja meg a vadakat saját természetes környezetükben és bizonyára feledhetetlen élményben lesz része!

Az Ivó Vadaspark Székelyudvarhelytõl kb. 30 km-re található, a Madarasi Hargita aljában. A 2007-ben megnyílt Vadaspark célja a Romániában és az Európában õshonos vadfajok erdei környezetben való bemutatása. A közel háromszáz hektáros területen gím- és dámszarvasokat, muflonokat és õzeket csodálhatnak meg a látogatók.

Várjuk az Ivó Vadasparkba egyéni és csoportos látogatásokra!

- Idõtartam: kb. 2-2,5 óra
- Távolság: 3-4 kilométer
- Létszám: minimum 2 fõ – maximum 8 fõ
- Árajánlat: felnõttek 20 Ron, 4-16 éves gyerekek 10 Ron, 4 év alatt ingyenes

Távcsõ és túrabot biztosítva van!
Túracipõ és vízhatlan öltözet használata javasolt!
Engedélyezett a fotózás, és videó felvétel készítés. (Csak saját részre! Állvány és teleobjektív használata kizárva!)
Meleg napokon a reggeli és esti órákban érdemes a Vadasparkot meglátogatni! (A nagy meleg elõl az állatok elhúzódnak!)

Érdeklõdni, bejelentkezni a következõ telefonszámon lehet:
OO4-0752 961506
Honlap: http://www.vadaspark.ro

Szabályok:
1. A vadaskertbe való belépés a látogató saját felelõsségére történik
2. Kötelezõ a vezetõ utasításainak betartása
3. A vadaskertben tilos:
- dohányozni
- szemetet eldobni
- a csoporttól elmaradni
- állványról fotózni, vagy filmezni
- állatot bevinni

Gímszarvas (Cervus elaphus)

Megjelenése:
Az állat hossza 165-250 centiméter, magassága 100-150 centiméter és testtömege 160-200 kilogramm. A bikák ágas-bogas agancsot viselnek, melyet minden évben ledobnak, és újat növesztenek. Szõrzete télen szürkésbarna, nyáron vörhenyesbarna. A tavasszal született borjak szõrzete vörösesbarna, sárgásfehér pettyekkel. A szarvasok "tükre" nyáron világos barnás-sárga, télen sárgás-fehér. A nyaksörény és a hastájék szõrzete a bikáknál sötétebb mint a teheneknél. Szõrzetüket évente kétszer váltják, õsszel szeptember-október hónapban, tavasszal április-május hónapban.

Életmódja:
A bikák egyedül vagy kis csapatokban, a tehenek kis családi kötelékekben élnek. Legelõ típusú faj, tápláléka lágyszárú növények, de tavasszal a bokrokról és fákról a rügyeket is elfogyasztja. Napi 8-10 órát tölt táplálkozással, majd ugyanennyit kérõdzéssel. A gímszarvas a természetben körülbelül 10-12 évig, fogságban a bikák körülbelül 18 évig, a tehenek 20 évig élnek.

Szaporodása:
A tehenek 2-4, a bikák 5-6 éves korban érik el az ivarérettséget. A párzási idõszak szeptemberben és október elején van. Vemhességi idõ 240 nap, 1 borjút hoz a világra, az ikerszülés nagyon ritka. Az anya 6-8 hónapig szoptatja borját.

Európai dámvad (Dama dama)

Megjelenése:
Testhossza 125-165 cm, farokhossza 16-19 cm, marmagassága 80-110 cm, testsúlya 40-125 kg (bika) és 25-50 kg (tehén). A dámszarvas hosszúra nyúlt, lapátszerű agancsa jelentõsen különbözik minden más szarvasétól. Mindkét nem felnõttkori bundáján vörösesbarna alapon sorokba rendezett fehér pöttyöket találunk. A világos formáktól kezdve a teljesen fehér alakokig sokféle változat fordul elõ. De sötétbarna állatok is vannak, fõleg a vadasparkokban tartott dámszarvasok között. Nyáron a szõrzet vékony és sima. Télen a fejtetõ, a nyak és a fülek barnásszürkék lesznek; a hát és az oldalak feketések; a szõrzet vastag és durva. A fehér állatok egy évszakban sem változtatják meg színüket, és télen csak hosszabb szõrzetükkel tűnnek ki. Néhány szarvas már fiatal korában is sárgás bundát visel, ritkán fekete példányok is elõfordulnak. A fartükör fehérrel és feketével keretezett. A dámszarvas 20-30 évig is élhet. Más szarvasokkal szemben feltűnõ a hosszabb farok.

Elterjedése:
Az európai dámszarvas 130 000 évvel ezelõtt majdnem egész Közép-Európában elterjedt volt. A jégkorszak után a kis-ázsiai területektõl már nem követte annyira északra az ismét elõrenyomuló erdõket. A Földközi-tenger térségében (El.-Ázsiában és Észak-Afrikában) az ókorban még gyakoriak voltak a dámszarvasok, de a vadászat fokozatosan visszaszorította. Késõbb a rómaiak akkori elterjedési területükön kívülre is áttelepítették. Meghonosították Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban is. Közép-Európába, elsõsorban Németországba telepítették be és a római megszállás során vitték be a Nagy-Britanniába. Európában a dámszarvas lett a legelterjedtebb "parkvad". Késõbb világszerte sokfelé meghonosították, mint kedvelt vadászzsákmányt. Így mára vadon élnek dámszarvasok Új-Zélandon, Ausztráliában, Tasmániában, az Egyesült Államokban, Peruban, Chilében, Argentínában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Madagaszkáron és Japánban is.
A dámszarvas a fokozódó vadászat miatt eredeti elterjedési területén egyre ritkábbá vált. A 19. század során kihalt Észak-Afrikában. 1900-ra eltűnt Görögországból és az 1950-es években kihalt Szardínián is. Eredeti elterjedési területének ázsiai részén is egyre ritkább fajjá válik. Korábban Etiópiában is élt, amirõl egy több, mint 1000 éves barlangfestmény tanúskodik, de onnan nagyon régen kihalt már. Az a furcsa helyzet állt elõ, hogy bár eredeti elterjedési területének java részérõl kihalt vagy nagyon megritkult, mégsem számít veszélyeztetett fajnak, mert betelepített állományai világszerte nagyok.
A nyitott, parkos területeken találja meg a megfelelõ életkörülményeket, a melegebb vidékeket és a lombos erdõket kedveli.

Életmódja:
A dámszarvasok társadalmi rendje alapjaiban hasonlít a gímszarvaséhoz. A csapat családokra tagozódik, és az üzekedési idõszakon (a vadászati szaknyelven barcogás) kívül a bikák csak lazán kapcsolódnak a csoporthoz. Általában legénycsapatokban találjuk õket, melyek az üzekedés kezdetekor oszlanak fel. Legelés közben elég könnyű megzavarni õket. Napközben az állatok rejtekhelyükön pihennek. Télen erõsen korlátozzák a tevékenységüket. Mivel a csapatok egész évben együtt maradnak, ezért fõként többé-kevésbé rokon állatokból állnak. A csapatok között a bikák cserélõdnek. Tápláléka füvekbõl és lágyszárúakból, fák és cserjék fiatal hajtásaiból, rügyeikbõl és a leveleikbõl áll; rostokban kevésbé gazdag, mint a gímszarvas tápláléka. A vadasparkban tartott állatok - ha létszámuk és így legelésük, illetve taposásuk meghaladja a gyep tűrõképességét - gyorsan tönkreteszik a gyepet.

Szaporodása:
A dámszarvasok üzekedése (barcogás) október eleje - november közepe között zajlik, egy hónappal késõbb, mint a gímszarvasoknál. A bikák csoportjai kora õsszel bomlanak fel, amikor az agancsaikról a barkát (más néven háncs) már letisztították. A dámszarvasok üzekedése a gímszarvasétól jelentõsen eltér, mivel a dámok lekben üzekednek, míg a gímszarvasbikák háremeket foglalnak, illetve védenek a konkurens bikákkal szemben. A dámbikák között szintén folynak párharcok, de nem olyan súlyosak, mint a gímszarvasoknál. A dámbikák a barcogó helyeken u.n. barcogó teknõket kaparnak, amelyeket egyfajta üzekedési mikróterritóriumnak lehet tekinteni. A barcogó helyen a tehenek keresik fel a bikákat és közülük különbözõ, sikerességre utaló jegyeik alapján választanak. A dámbika szaporodási sikerét testnagysága, hangja, agancsának nagysága és barcogó teknõjének helye határozza meg. A párzási hang, a barcogás, gurgulázó torokhang. Május végén, június elején ellik meg a nõstények borjaikat, amelyeket a gímszarvashoz hasonlóan gondoznak. Az elsõ napokban a rejtekhelyen hagyja õket az anyjuk. Többhetes szoptatás után áll át a borjú a növényi táplálékra. A borjak pettyes szõrzete többnyire egész életükön át megmarad. A fiatal állat hamarosan csak a méretében különbözik a nõstényektõl. A fiatal bikákat többnyire kétéves korukban zavarják el a csapatból, a tehenek azonban általában a szülõcsoportjukban élik le egész életüket.

Fejlõdéstörténete:
Mára közeli rokonával a mezopotámiai dámszarvassal együtt egyedüli élõ képviselõi a Dama nemnek.
A Dama nem a felsõ pliocén korban alakult ki Ázsiában és Európában elõször a pleisztocén korban jelent meg. Észak-Afrikában szintén a pleisztocén korban találták meg elõször nyomait a nemnek. A pleisztocén kor melegebb idõszakaiban több faja is élt a nemnek Közép-Európában és egy fajuk (Dama nesti) a Brit-szigeten is elõfordult. A hidegebb idõszakokban e fajok a Földközi-tenger medencéjében található enyhébb éghajlatú területekre húzódtak vissza. Az utolsó interglaciális idõszakban a Dama clactoniana fajból alakult ki a mai dámvad.
A Földközi-tenger szigetei közül Szicílián és Málta szigetén ekkor egy törpe dámszarvas faj is élt, a Dama carburangelensis.

Európai muflon (Ovis gmelini musimon)

Megjelenése:
A hímet kosnak, a nõstényt az elsõ bárányozásig jerkének, utána anyajuhnak, szaporulatát báránynak nevezik. Teste barna, a hasa, a lába térdtõl lefele, a hullató körüli tükör, az arc és a fül fehér. A kosok hátán fekete csík húzódik, és a hát két oldalán fehéres folt, úgynevezett nyereg figyelhetõ meg. A kosok tömege 40-45 kg, a juhoké 30-35 kg. A kosok hátrafelé ívelõ szarvat viselnek, amely fokozatosan növekszik, oldalra és körben csavarodik. A nõstény egyedek 5-10%-a is viselhet szarvat. Hangja a birkafélékre jellemzõ bégetés, a kosoknál hallható mély morgás is, veszély esetén pedig éles füttyel riasztanak.

Táplálkozása
Táplálékának zömét fűfélék teszik ki. Más táplálékot csak akkor vesz fel, ha nem talál füveket. Bendõje arányban kisebb mint a szarvasféléknél, így azoknál többet kérõdzik.

Szaporodása
A kosok 1,5-2,5, a juhok 1,5 éves koruktól ivarérettek, de a kosok csak 4-5 éves koruktól vesznek részt a szaporodásban. A párzási idõszak október közepétõl december végéig tart. A kosok szaglásuk segítségével keresik fel az üzekedõ juhokat. A rivális kosokkal gyakran megküzdenek. Párzás után a kos elhagyja a juhot, és újabb párzásra kész juhot keres. A vemhesség ideje 21-22 hét, az ellés március vége és május eleje között történik. Rendszerint egy, ritka esetben két bárány jön világra, melyek születés után azonnal követik anyjukat.

Védelme
Európa szerte stabil állományú faj, védelemre csak eredeti élõhelyein, Szardínián és Korzikán vannak elõírások. Egyes vélemények szerint nincs helye a magyar állatvilágban , de ez a nézet nem elfogadható, még annak tükrében sem, hogy betelepített fajról van szó. Kemény, magas hótakaróval borított teleken rászorul a segítségre. Ezt a vadászoktól kapja kiegészítõ takarmányozás, esetleg hóekézés formájában. Általában mindenhol kiegészítõ, színezõ vadfajként tartják számon.

Európai õz

Élõhelye
Az õz az erdõs sztyeppék és a kis erdõfoltokkal tarkított mezõgazdasági területek szarvasféléje. Kedveli azonban a nádasokat, magas füves bozótosokkal tűzdelt térségeket is. Az erdõk közül a nyitott, táplálékban gazdag, felújuló jellegűeket kedveli (vágásterületek , erdõtüzek utáni foltok). Az emberi hatások a történelmi idõket tekintve az õznek kedveztek, pl. a zárt erdõk kitermelése, szűz területek feltörése és a gyepesítés, intenzív mezõgazdálkodás. A viszonylag vékony hótakarót és a rövid hóborítást igényli. Elterjedésének északi határa a hozzávetõleg 30 cm magasságú tartós hótakaró vonalával esik egybe. A hegyvidékeket nem kifejezetten kedveli, 2400 méternél magasabban ritkán fordul elõ.

Táplálkozása
Az õz elterjedési területének egészét tekintve mintegy 1000 növényfajt fogyaszt. A táplálékfajok mintegy 25%-a fás szárú, 55%-a kétszikűekbõl és 15%-a egyszikűekbõl tevõdik össze. Az északi és alpesi területeken a gombák és zuzmók fogyasztását is leírták. A téli, táplálékhiányos idõszakban fenyõfélék tűleveleit is eheti. Az õz táplálkozására a nagyfokú válogatás a jellemzõ, a nagy energiatartalmú, magas víztartalmú és könnyen emészthetõ táplálékokat kedveli. Kis bendõje és az emésztõ csatornán való gyors áthaladás miatt gyakran, de kis mennyiségeket kell ennie. Rendesen a nap 24 órája során 5-7 alkalommal táplálkozik, a köztes idõben rendszerint elfekszik és kérõdzik. Legaktívabbak az esti és hajnali szürkület idején. A táplálék összetétele az évszakok és az egyedi szokások szerint is változhat, de a pillanatnyi elérhetõség erõsebben befolyásolhatja az összetételt. Télen a rendelkezésre álló táplálék fogyásával a fogyasztott növények változatossága csökken, ami miatt az anyagcsere sebessége és a táplálékfelvétel is csökken. Tavasszal az anyagcsere ráta, az energiaigény és az emésztési folyamatok is növekszenek. Õsszel a koncentrált táplálékok (termések, magvak és gyümölcsök) fogyasztása emelkedik, összefüggésben a téli zsírtartalékok felhalmozásával.

Szaporodása
A bakok elsõ életévük végére válnak ivaréretté. Ennek ellenére kicsi a valószínűsége, hogy többségük 3 éves kora elõtt részt venne a szaporodásban. Ennek oka, hogy az õzbakok territoriálisak és kevés bak képes 3 éves kora elõtt territóriumot foglalni. A territórium birtoklása és annak minõsége meghatározza, hogy egy-egy bak a párzási idõszakban hány sutával párosodhat. Az õzbakok március és október-november között aktívak ivarilag, de az üzekedési idõszak július-augusztusra korlátozódik. A suták többsége 14 hónapos kora körül válik ivaréretté, de számos adat bizonyítja, hogy kedvezõ táplálkozási körülmények között már életük elsõ telére ivaréretté válhatnak. Az õz monoösztruszos faj, az ösztrusz jellemzõen 36 óra idõtartamú. Az õz az egyetlen szarvasféle, amelynek embrionális fejlõdése nem folyamatos. A termékenyülést követõen a magzati fejlõdés megáll a morula stádiumban, amikor az embrió a méhbe jut. A magzat csak december végén, januárban ágyazódik be és az embrionális fejlõdés csak ezt követõen folytatódik. Ezt a késleltetett beágyazódásnak nevezett jelenséget nem a fotoperiódus szabályozza, hanem a blasztociták fejlõdése. A késleltetett beágyazódás miatt a vemhesség ideje 264 - 318 nap között változhat. A gidák április és július között születnek meg, nagy többségük május-júniusban. A kifejlett õzsuta jellemzõen 2 gidát ellik, de elõfordulhat 3, sõt nagyon ritkán 4 gida is. Az 1 gidát ellõ suták általában a fiatal és idõs egyedek közül kerülnek ki, illetve az élõhely gyenge minõségét vagy a túlnépesedést (sűrűségfüggõ szabályozás) jelzi az 1 gidás suták magas aránya. A megszületõ gidák súlya 1-1,7 kg, teljesen kifejlett pettyes szõrzettel és látással jönnek világra. A születés utáni néhány napban gyakorlatilag védtelenek, ilyenkor éri õket a legtöbb ragadozók okozta veszteség. Az õzsuta gidáit néhány hónapig szoptatja. Az elsõ hónapban naponta ötször szophatnak, a másodikban 2-4 alkalommal, majd ezt követõen 1-2 alkalommal. A tejtermelés augusztustól kezd csökkenni és kora õszre teljesen elapad. Ritkán elõfordul, hogy decemberig eltart a suta tejtermelése. A gidák az elválasztáskor már teljes egészében növényi táplálékokat fogyasztanak. Az õzgidák növekedése gyors, 2 hetes korukra születési súlyukat akár meg is duplázhatják, õszre a kifejlett testtömeg 60-70%-át érik el.

Életmódja
Az õz nyáron jellemzõen magányosan, vagy kis családi csoportokban él, pl. suta a gidáival. Õsztõl tavaszig azonban kisebb nagyobb csapatokat formálnak. A nagyobb csapatok összetétele folyamatosan változik. Erdei területeken 4-8 egyedbõl, nyílt mezõgazdasági területeken 40-90 tagból álló csoportok is kialakulhatnak A csoportképzés mértéke az élõhely jellegétõl (fedettség és táplálékforrások) és az állomány sűrűségtõl is függ. A tél folyamán a nyílt területeken a táplálékban gazdagabb részeken koncentrálódnak. A vadászati és vadbiológiai irodalom megkülönböztet "erdei" és "mezei" õzet, a kettõ közötti különbségnek azonban genetikai okát nem lehet kimutatni. Valószínű, hogy a környezethez való rugalmas alkalmazkodás (viselkedés), illetve a jobb táplálékellátottság (nagyobb testméretek és szaporodás) az oka. Az õz szabad területen mintegy 10 évig is elélhet. Állat- és vadaskerti adatok alapján 15-17 év lehet a legnagyobb élettartam.

Vaddisznó (Sus scrofa)

Megjelenése
Testhossza 110-155 centiméter, farka vékony, 15-20 cm hosszú, az erõs kanok marmagassága 1 méter is lehet, tömege 50-190 kilogramm (kanok) és 35-160 kg (kocák). A vaddisznók egyes vidékeken még ennél lényegesen súlyosabbak is lehetnek, a Kárpátokban például elérhetik a 350 kg-ot is. Ezzel szemben a dél-európai vaddisznók alig fele akkorák. Az ismert ökológiai szabályt követik, amely szerint egy-egy faj példányai a melegebb vidéken kisebbek és könnyebbek, mint a hidegebb tájakon. Küllemét és megjelenését tekintve a vaddisznót egyetlen más vadon élõ európai állatfajjal nem lehet összetéveszteni. Színezete a csaknem feketétõl a barnásvörösig és a homokszínűig változik, ezt részben a környéken uralkodó talajszínre lehet visszavezetni, a vaddisznók ugyanis elõszeretettel dagonyáznak. A malacok jellegzetes hosszanti csíkokkal mintázottak. A kanok súlya jelentõsen felülmúlja a kocákét, de elsõsorban mégis az évrõl évre jobban kiálló szemfogaik (agyaraik) tűnnek fel. Az alsók gyenge ívben felfelé nõnek, míg a felsõk felfelé hajlanak, és így ezekkel párhuzamosan helyezkednek el. Félelmetes fegyvert jelentenek, mert az agyarpórok koptatják, fenik egymást, és így egyre élesebbé és hegyesebbé válnak. A vaddisznók jelenlétére utal jellegzetes szaguk is, amelyet jó széllel viszonylag távolról megérezhetünk, de túrásaik ugyancsak elárulják õket.

Életmódja:
A vaddisznó családi közösségekben, csapatokban jár, ezt kondának nevezzük. A csapat magját az öreg koca jelenti, a süldõkkel és a malacokkal. A kondához lazán vagy szorosabban kötõdve további állatok is csatlakozhatnak. Gyakran az elõzõ évi fiatalok is a közösségben maradnak, amíg ivarérettekké nem válnak. A kanok csak alkalmilag keresik fel a kondát, anélkül hogy a fiatal állatokkal törõdnének. Csak a szaporodási idõszak kezdetekor csatlakoznak a kocákhoz. Az egyes kondák ragaszkodnak tanyahelyeikhez, ha ott nem nagyon zavarják vagy üldözik (vadásszák) õket. Mindennap oda térnek vissza, pihennek a sűrűben vagy dagonyáznak az iszapos tócsákban. Estefelé megélénkül a konda , és a disznók táplálkozni indulnak. Óvatosan közelednek az erdõszélhez, közben minden irányban figyelnek. Ilyenkor csodálatosan halkan képesek mozogni, míg egyébként, például ha menekülnek, nagy zajjal törtetnek át a sűrűségen. Ha elfogy a táplálék, messzire elkóborolnak , hogy új táplálkozóhelyeket keressenek. Többnyire lassú ügetéssel szaladnak, de ha menekülnek, bukdácsoló galoppba csapnak át. Ezt azonban csak rövid távon, többnyire csupán néhány száz méteren tudják tartani. Jól úsznak, ezért nagy folyók vagy tavak szigetein is megtelepedhetnek. Ha különösen bõséges táplálkozóhelyre bukkannak, ott gyakran nagy csapatba verõdnek össze. Így volt ez például a Duna ligeterdeiben a tölgymakkérés idején. A kondák egészen közel kerülhetnek egymáshoz, nem verekszenek, és nem igyekeznek egymást távolabbra szorítani, önállóságukat azonban megtartják. Tagjaik személyesen ismerik egymást, és sivalkodó, röfögõ hangon tartják a kapcsolatot. A vaddisznóknak egészen különbözõ hangjaik vannak, ezek jelentését csak a tapasztalt szakemberek értik. A látás ezzel szemben náluk alárendelt szerepet játszik. Apró szemükkel gyengén látnak, inkább hallásukra és rendkívül érzékeny, ormányszerű orrukra hagyatkoznak. Ez utóbbival túrnak, amikor férgek, rovarlárvák vagy gumók (burgonya vagy más raktározógyökér), esetleg gombák után kutatnak. Csaknem korong alakú orrukkal fel tudják szaggatni a talajt, de ugyanakkor meg is érzik, ha ott valami ehetõ akad. A házi disznókat, amelyek közös õse a vaddisznó, sok mindenre, például a szarvasgomba-keresésre is be lehet idomítani. A vaddisznók kedvelik a társaikkal való "bõrkapcsolatot". Együtt pihennek, összedörzsölik sörtéiket, így egymást tisztogatják. Gyakran olyan szorosan feküsznek egymás mellett, hogy a megfigyelõ alig tudja az egyes testeket megkülönböztetni egymástól. A kanok erõsen fejlett agyarai nemcsak arra valók, hogy a riválisokkal harcoljanak velük, de agyaraikkal védekeznek a ragadozók ellen is. Keményen tudnak küzdeni, és sarokba szorítva rendkívül támadékonyak. A legveszélyesebbek azonban a malacos kocák, amelyek már nemegyszer megtámadták és meg is sebesítették a békés járókelõket vagy bogyószedõket.
A vaddisznót joggal nevezhetjük igazi mindenevõnek. Tölgy- és bükkmakk, valamint mindenféle, a földön elérhetõ gyümölcs mellett férgeket és más, a talajban talált állatokat is fogyaszt. Megfogja a patkányt, a pockot, utóbbi kölykes fészkét megszimatolja, és orrával kifordítja, de rámegy a dögre, az elhullott vadra is.

Szaporodása
A vaddisznók párzási, búgási ideje november és január közé esik. A vemhességi idõ 16-21 hét, az alom 4-10 malacból áll. A koca malacozás elõtt kis mélyedést készít, amelyet puha levelekkel, gazzal ki is bélel. A malacok világosan és sötéten csíkoltak. Szemük nyitva van, és alighogy megszáradtak, máris követik anyjukat. Hevesen küzdenek a legjobban tejelõ emlõkért, míg aztán néhány nappal késõbb egyfajta rangsor alakul ki, és minden malacnak megvan a maga helye. A fiatal állatok, mint a házi disznók is, amelyek csak gyengén szõrözöttek, meglehetõsen nagy melegigényűek. Sokkal nagyobb szükségük van anyjukra, mint más párosujjú patásoknak. A család ezért szorosan összetart. A malacok kb. 3 hónapig szopnak, ettõl kezdve már szilárd táplálékot is fogyaszthatnak. Féléves korukra önellátóak. Kb. 9 hónappal késõbb színezetük már a felnõtt állatokéhoz hasonló, ezeket süldõknek nevezzük. A vaddisznó a szabadban 12 évig élhet.

Mezei nyúl (Lepus europaeus)

Megjelenése
Testhossza 50-70 centiméter, 2500-6500 gramm. Színe szürke. Hátsó, erõs lábai segítségével a 70 kilométer/órás sebességet is képes elérni.

Szaporodása
A párzási idõszakukat bagzásnak hívják, általában március-áprilisra esik. A nõstény évente 2-3-szor ellik. Az utódok a szabadban születnek.

Életmódja
Minden ehetõ növényi részt elfogyaszt, legjobban a zsenge, nedves hajtásokat szereti. Tavasszal a fiatal vetésben tartózkodik és ezt eszi. Késõbb lóherét és a lucernát keresi fel, aratás után a kukorica-, burgonya- és répaföldekre vonul, majd késõbb a fiatal õszi vetéseket és káposztáskerteket látogatja. Télen, ha nagy a hó, behúzódik a kertek környékére és ilyenkor a gyümölcsösökben, faiskolákban, csemetekertekben rágásával hatalmas károkat tehet. Különösen az akácfa fiatal csemetéit rágja elõszeretettel.

Vadgazdálkodási és vadászati jelentõsége
A mezei nyúl társas vadászatokon vadászható. A vadgazdálkodás számára szintén fontos az élõ nyulak befogása, melyeket fõleg Olaszországba exportálnak. Évente mintegy 80-100 ezer nyulat lõnek, illetve 30-45 ezer élõ nyulat értékesítenek.
Húsa ízletes, de jellegzetes vadas ízét nem mindenki kedveli. Szõrméje nem túl értékes, de értékesíthetõ.

Tartalmas kirándulást kívánok! Tisztelettel: Nagy Árpád

Ivó Vadaspark!
Ivó Vadaspark!
Kulcsszavak:   

ivó, vadaspark, gímszarvas, dámszarvas, muflon, õz, õshonos, farkas, medve, hiúz, vadmacska, siketfajd, madarasi hargita, ivó, ivóvölgye, ivó pataka, vadles, vadfotózás, túra