Bemutatkozás
Kedves erdélyi utazók!
Már sokadik éve, hogy a csodálatos környezetben épült nyaralónkból minősített erdélyi szállás lett. Azóta tudatosan alakítjuk és szépítjük Nagy Lak I vendégházunkat, a mindenkori Vendégeink igényeit tartva szem előtt. (2007 tavaszán, a főépületet teljes egészében lebontottuk, majd újjáépítettük, ebből az alkalomból kicseréltük a vendégház bútorzatát is.)
A pozitív visszajelzések hatására, 2001-től, a szomszédos telkünkön megépítettük, a már működő kulcsosház párját: a Nagy Lak II vendégházat.
2007 tavaszán Európai Uniós pénzalapok igénybevételével (SAPARD) megépültek a Nagy Lak III, IV, V, VI és VII vendégházak, amelyek a már évek óta vendégeket fogadó Nagy Lak I és Nagy Lak II vendégházak sikertörténetét hivatottak folytatni. A minden igényt kielégítő, hárommargarétás minősítéssel rendelkező vendégházak a Zetelaki gáttól mindössze 300 méternyire, közvetlenül a Nagyküküllő partján épültek.
Hogy az egyre nagyobb számú helyigényléseknek eleget tudjunk tenni, ajánlatunkba belefoglaltunk több, hasonlóan szép környezetben épült, minősített Erdélyi szállás (Partnerház) ajánlatát is.
Kedves Vendégeink!
A természet azzal áldotta meg a Székelyföldet, hogy kincseiből többet juttatott, mint más helyekre. A mi feladatunk, hogy a lehető legjobb feltételeket biztosítsuk, hogy a mindenkori Vendégeink zavartalanul fedezhessék fel e csodálatos vidéket.
Mi más lehetne egy vendéglátó küldetése a világban mint az, hogy néhány napra vagy néhány hétre otthont varázsoljon a betérőnek, mert a falak, a bútor, vagy a tető, önmagában nem válik otthonná. Tudatában voltunk ennek a ténynek már akkor, amikor a Vendégeink kényelmét szolgáló tárgyakat gondos aprólékossággal megterveztük és kiviteleztük. Azonban azt is tudtuk, hogy ezt a beruházást csak a vendégszeretetünk révén lehet életre kelteni, ezért a vendégházak biztosította kényelmet megtoldjuk egy mosollyal, egy kedves szóval, vagy éppen egy házi ízzel!
Nem véletlen a mottónk: "Vendégként érkezik, barátként búcsúzik."
Amennyiben egy meghitt, barátságos környezetben szeretné eltölteni a szabadságát, kérem, szenteljen figyelmet szállásajánlatainknak!
Ne feledje: Erdély tárt karokkal vár minden kedves Utazót!
Tisztelettel: Nagy Árpád
szálláslehetőség erdélyben, erdélyi magánszállások, pünkösdi búcsú, vadászat erdélyben, szováta, Ivó, zeteváralja, szállás, fenyvesek, erdélyi horgászat, erdelyi utazas, túra