Úrnapi búcsú és körmenet!
A népi hiedelem a megszentelt virágok és ágak segítségével aznap űzte el otthonából a gonosz erőket. Az egyház ezen a napon újra megüli az utolsó vacsora misztériumát, mellyel azt üzeni híveinek: Jézus a mennybemenetel után is köztük marad, az oltáriszentség képében.
A középkorban kötelező ünnep volt, tilos volt bármilyen munkát is végezni. Még 1264-ben IV. Orbán papa rendelte el megtartását, közvetlen előzménye egy csodás jelenés volt. Az egyházfő éppen Orvietóban időzött, amikor hírül vitték néki, hogy a közeli településen, Bolsenában az ostya a pap kezében úrfelmutatáskor vérezni kezdett. Erre a pápa elrendelte, hogy ezentúl minden évben ünnepeljék meg az oltáriszentség napját. A középkorban már sajátos kultusza alakult ki Európa nyugati és keleti felén. A szentostya megszentelő erejéhez, gonosz és ártalmas dolgokat elűző hatalmához már a kora középkorban számos szokás és babona fűződött.
Az úrnapi ünnep fő eseménye a körmenet, amelyen a falu egész népe és a pap körülhordozza az oltáriszentséget. A körmenet útvonalán négy oltárt állítottak fel, mely a négy égtájt jelképezte. Azok felé lombsátrat emeltek, a földre pedig rózsaszirmot szórtak. Az ideiglenes megállókat helyi családok vagy nemzetségek építették fel. Különös módon ezeknek az építményeknek az eredetét ismeretlennek tartják a néprajzkutatók, holott nagyon valószínű, hogy az ősi táltos hitvilág kultusza maradt meg keresztény köntösben, őseink ugyanis a határban lévő bálványokhoz, esetleg szent fákhoz járultak imára. A körmenet során a falu népe mindegyik sátornál vagy oltárnál megállt, és a pap rövid szertartás végzett, általában a négy égtáj felé hintve megáldotta a területet. Az ünnepeknél használt zöld ágaknak és az elszórt virágsziroknak varázserőt tulajdonítottak, csakúgy mint más, nagy ünnepen használt szentelt növényeknek. A szentség körbehordozásáról a falusiak úgy vélték, hogy azzal elijesztik a gonoszt, védelmet kapnak a természeti csapások ellen és elűzhetik a betegséget. A sátrakba tűzött ágakhoz és virágokhoz különböző hiedelmek társultak. Az úrnapi zöld ágat otthon ezerféle célra használták. Nógrádban a hazavitt ágakat a ház négy sarkához tűzték, hogy megvédjék javaikat a gyakori villámcsapások ellen, Baranyában az istállóba helyezték el, hogy megoltalmazzák a jószágokat. Erdélyben úgy vélték, hogy a megszentelt ágak megvédik a termést, különösen a káposztákat a hernyók ellen. Tolnában a beteg gyermek fürdővizébe tettek az oltárról hozott virágszirmokat, hogy elősegítsék a gyógyulást. Sok helyen a fejük alá tettek ágakat, hogy megszabaduljanak a kínzó álmatlanságtól. Az ágak füstje is gyógyító hatással bírt, kiűzte a betegséget okozó erőket a házból és a portáról.
Az utolsó vacsorára való emlékezés főünnepe Székelyudvarhely és a főesperesi kerület egyik legjelentősebb zarándoklata. A környező egyházközségek népes képviselőcsoportjai az apostolok szekerén, templomi zászlók alatt, csengettyűsök vezetésével, keresztaljába rendeződve jönnek csütörtökön Udvarhelyre. De az autóbusszal, távolabbi vidékekről érkezők is ünnepélyesen vonulnak a szentmise helyszínére, hogy Krisztus Testének és Vérének napján megünnepeljék a valós jelenlétbe vetett hitüket. A tavaszi ünnepkört lezáró Úrnapján a Mennyei Kenyér által a köztünk élő Ige áldását kérik a településre, a négy égtájra - a világra. 1827-ben Szepesy Ignác püspök egyházmegyei körlevélben kérte, hogy a plébániák együtt, a legünnepélyesebben üljék meg az Oltáriszentség főünnepét. A székelyudvarhelyi búcsúünnep az egyetlen, ahol a hívek ennek szellemében ünneplik Úrnapját.
Székelyudvarhelyen Pünkösd után tíz nappal tartja a keresztény egyház az Úr napját.
Ünnepeljünk együtt minden évben!
